Segítség

Siklós Térségi Könyvtár és Ismeretközpont

A Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont városunk egyik legfontosabb kultúraközvetítő szereplője, a mediterrán hangulatú, határ menti település sokak által kedvelt közösségi színtere. Hamarosan hatvan éve áll a város, és a környező települések lakosainak szolgálatában, jelenlegi épületében 2010. augusztusa óta működik. A fenntartó, Siklós Város Önkormányzata, a kulturális normatív támogatáson felül saját forrásból egészíti ki az intézmény költségvetését, közgyűjteményi szerepén túl közművelődési funkció ellátásával is megbízta a könyvtárat. A képviselő testület döntésének értelmében jelenleg a könyvtár, illetve a Máriagyűdi Közösségi Ház üzemeltetése, működtetése a feladatunk, tehát többcélú kulturális intézmény vagyunk. Könyvtárunk látogatói, használói elsősorban a város lakosai, de ahogy nevünk is jelzi, valóban térségi szerepet is ellátunk, hiszen a környező települések lakossága is előszeretettel keres fel bennünket. Intézményünk 2013 óta a Csorba Győző Könyvtárral kötött együttműködés alapján 26 települést lát el Baranyában a Könyvtári Szolgáltató Rendszerben. Ennek köszönhetően megtartottuk a kapcsolatot azokkal a településekkel, melyeken korábban a mozgókönyvtári rendszer keretében szolgáltattunk, és újabb falvakat is kaptunk. Egy 170 fő befogadására alkalmas légkondicionált konferenciaterem is az intézmény része, mely beépített hangosítással és projektorral várja a használókat. A könyvtár két szintes, teljesen akadálymentesített, a bejáratok, és a belső közlekedés szempontjából is. Emeleti galériánk rendszeresen ad helyet időszaki kiállításoknak, amatőr és professzionális művészeknek, egyéni és csoportos tárlatoknak is. Könyvtárunk közel 900 m2 alapterületen, mintegy 50.000 kötetből álló gyűjteménnyel áll a lakosság rendelkezésére.
Hisszük, hogy naprakész szakmai felkészültséggel, az olvasói igényeket a lehető legteljesebb mértékben figyelembe véve kell szolgáltatnunk. Szerencsések vagyunk, mert nagyon szép környezetben dolgozhatunk, és várhatjuk a hozzánk látogatókat, de az olvasói elégedettség elérésében a legnagyobb szerepet a könyvtárosnak tulajdonítjuk, hiszen az emberi tényező a legfontosabb az olvasókkal való kapcsolattartásban, és ez mindig független az épülettől. A legzordabb környezet is barátságossá válik egy kedves arctól, de a legmodernebb, legszebb intézmény is barátságtalan, ha nem olyan ember fogad benne, aki szívvel-lélekkel végzi a munkáját.
Szeretettel várunk minden hozzánk látogatót!